Ha nekiállunk egy fürdőfelújításnak, és kibontjuk a burkolatot, akkor láthatjuk csak igazán, hogy a rejtett, falban lévő elemek milyen újabb felújítást követelnek, talán ez okozza a legnagyobb fejfájást. Jellemzően itt derül ki, hogy a korábbi vízvezeték szerelő nem végzett teljesen jó munkát, vagy ha még a munkával nem is volt gond, de a csövek elavultak, és cserére szorulnak. Esetleg valahol a korábbi kádszigetelés eresztett és áztatta a falat, vagy nem volt kenhető vízszigetelés és le kell verni a vakolatot, vagy a villamos kábeleket kell cserélni, de lehet fokozni a helyzetet, általában elmondható, hogy a fürdőfelújítások során nem csak a burkolatokat és a szanitereket kell cserélni.
Ennek alapján teljesen biztos, hogy az eredetileg tervezett költségbecslés sem állja meg a helyét, érdemes tehát a várható kiadásokat túltervezni. Sokkal.
Ha belevágunk, akkor vegyük sorra, hogy mire kell törekednünk egy jó minőségű fürdő kialakításánál! A fő cél az, hogy esztétikailag és műszakilag is magas színvonalú legyen a fürdő, a kényelmet és a komfortot biztosítsa hosszú éveken át.
Mit tegyünk? Mit ne tegyünk?
Válasszunk olyan szerelőket, akik megbízhatók!
Ez egyre nehezebb. A jó szaki elég drága, és hónapokra be van táblázva, tehát a júniusra tervezett munkát ne májusban rendeljük meg. Már fél évvel előtte le kell egyeztetni a mesterekkel mindent, és a kezdés előtt egy hónappal, két héttel, egy héttel, a lényeg, hogy minél többször egyeztetni kell velük úgy, hogy ezt ne vegyék zaklatásnak, de érezzék, hogy fontosak és számítunk rájuk.
Alibit könnyű találni egy telefonra pl egy vizes esetében, pl:
- “Szia Gyuszi! A júniusi felújításhoz nézegetem a zuhanyzókat, ismered ezt a „sztasekjacek” lengyel márkát? Hogy vagy? Tudsz jönni, semmi gond, ugye?”
Vagy:
- “Szia Tomi! A fürdőfelújításhoz nézegetem a lámpákat, mindenképpen kell az IP 24? Hogy vagy? Tudsz jönni, semmi gond, ugye?”
Bármit lehet, csak folyamatosan legyünk velük kapcsolatban! Lényeg, hogy a szaki jöjjön pontosan, időben, ehhez adnunk kell magunkat, mert nem lehet elvárni, hogy menjen magától a dolog.
Ne spóroljunk a falban lévő dolgokon!
A legjobb vízvezetéket és kötőelemeket, a legjobb lefolyócsöveket kérjük a szakembertől, ebben ne kössünk kompromisszumot, mert nem sokkal drágább a jobb! Ha bevakolják, akkor ezeket nem lehet javítani bontás nélkül! Ugyanez igaz a villamos vezetékekre is, legyen meg a kellő vastagság, mert lehet, hogy most ez még megteszi, de ha néhány év múlva egy újabb, nagyobb teljesítményű mosógép kerül a régi helyére, akkor hogyan oldjuk meg az áramellátást?
A kenhető szigetelés, és hőszigetelések nem vagylagos dolgok! Ezekkel érjük el, hogy a víz ne oda folyjon és szivárogjon, ahova nem kéne.
A fürdőben sok pára keletkezik, az lecsapódik, tehát akkor is lehet vízprobléma, ha már elzártuk a csapokat, ezért a megfelelő vízszigetelés fontos.
A hőszigetelés abból a szempontból fontos (legalábbis a padlóban) hogy ne érezzük a fürdőt mindig hidegnek, ugyanis tény, hogy ha a padló húz, akkor sokkal hidegebbnek érezzük az egész környezetet.
Használjunk padlófűtést!
A padlófűtés a fürdőben nem csak a komfortot növeli meg jelentősen, hanem folyamatosan szárazan tartja a felületet, ezzel gátolja a penészképződést, a száraz felület pedig sokkal biztonságosabb a csúszós vizes felületnél. Ha a reggel egy hűtőkamraszerű fürdőben indul, sokkal rosszabb lesz a kedvünk, mint a komfortos melegben, vagy ha a gyerekeke fürdés után nem lépnek azonnal a papucsba, a megfázás sem fenyegeti őket!
Kétféle megoldás létezik, mindegyik egyszerű, de a felújítás előtt le kell egyeztetni a villanyszerelővel, hogy csinálja meg a megfelelő kiállásokat!
Fűtőszőnyeg a burkolat alá: Egyszerűen az aljzatra teríthető, a betonozás után kell megcsinálni, előnye, hogy nagyon egyszerű és akár házilag is kivitelezhető, hátrány, hogy burkolatcsere esetén ezt is cserélni kell, tehát függ attól, hogy milyen hosszú távra tervezünk! Olyan utólagos felújításoknál, amelyeknek során nem cserélik az aljzatbetont, ezt a típust tudjuk alkalmazni.
Fűtőkábel az aljzatbetonba: Az aljzatbetonozás előtt a szokásos vasrácsra, hálóra kell rögzíteni, majd ezután kerül sor a betonozásra, előnye, hogy bármilyen burkolat rakható rá és burkolatcsere esetén sem fog sérülni, az ilyen fűtőkábeles rendszernél nagyon hosszú ideig nem kell költenünk a fűtésünk felújítására vagy javítására.
Válasszunk időtálló burkolatokat, szanitereket!
Sokan szeretik a legújabb trendeket, amivel igazán nincs is gond, de ha valami trendi dolog kimegy a divatból, először cikinek hat, majd gáznak látjuk, majd csak évek múltán nemesedik hangulatos retróvá. Ezért érdemes olyan burkolatokat, szanitereket választani, amelyeket hosszú évek múltán is megfelelőnek tartunk. Ha van kialakult stílusunk, akkor könnyebb, ha kísérletező típusok vagyunk, akkor persze nehezebb választani, inkább olyan dolgot válasszunk, ami régen is tetszett, és vélhetően tetszeni fog évek múlva is. Talán mindenki emlékszik a sötétzöld mosdókagylókra…Akkor az volt a menő, ma is igazi retro, de közötte a hányinger kerülgette a gazdáját…A fehér mosdókagylóból még nem volt baj.
Használjunk törölközőszárítót!
Ha a fűtésünk már megoldott a padlófűtéssel, akkor is jó szolgálatot tehet egy elektromos törölközőszárító. A nyirkos törölközők főleg télen a fogason akár be is büdösödhetnek, ha viszont mindig meg tudnak száradni, sokkal jobb érzés egy meleg szagtalan törölközőbe törölközni, mint egy nyirkos kendőbe.
Télen rásegít a fűtésre, nyáron pedig csak megszárítja a törölközőt, ha túl meleg van és nem akarjuk használni, akkor is a törölközőinket ráaggathatjuk. Ezen kívül pedig egy gyors szárítónk is lesz, aminek hasznát vehetjük egy kabát, vagy pléd mosásánál, mivel jó nagy dolgokat is rá tudunk tenni és azok könnyedén megszáradnak.
A törölközőszárítónak is alakíttassunk ki helyet a villanyszerelés során!